1-2 nappal ezelőtt hallottam, hogy egy fél éves kisfiút otthagytak a győri kórházban a szülei és lemondtak róla, mivel szívbeteg. Az első gondolatom az volt, hogy "Úristen! Hogy képes valaki ilyesmire?" Sokszor motoszkál a fejemben a történet, hiszen nekünk is egy fél éves kisfiúnk van. 

Utánaolvastam kicsit jobban a részleteknek, mert kíváncsi voltam.

A kisfiú, Zsombor még egy napot sem tölthetett otthon a szüleivel. Már túl van két műtéten és egy még biztosan vár rá. De azt a műtétet nem végezhetik el másfél éves kora előtt. Tehát 1 évet még legalább a kórházban kell töltenie.

Borzasztó lehet ezt megélni. És a részletek tudatában úgy döntöttem, hogy nem ítélkezem. Mert nem tudhatom és nagyon sokan nem tudhatjuk, hogy milyen lehetett ezt a fél évet végigcsinálni. Soha nem is akarom megtudni. Hálás vagyok azért, hogy az én gyermekem egészséges. 

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy képtelen lennék valaha is lemondani a gyermekemről. Bármilyen problémával küzdenék érte a végsőkig.

De ez az ő döntésük volt. Biztos nem volt egyszerű erre az elhatározásra jutni. Az már az ő gondjuk, hogy ezzel a döntéssel, hogyan fognak tudni együtt élni.
Nagyon bízom benne, hogy a kisfiút pedig majd olyan szülők tudják örökbe fogadni, akik mindent megtesznek majd érte és ők nem fognak lemondani róla. És lehet, hogy ő így jár majd jobban.

Szóval ne ítélkezzünk! Hanem legyünk hálásak, hogy ha nem kellett még hasonló cipőben járnunk!
És szorítsunk azért, hogy Zsombor mihamarabb jobban lehessen!