Az utóbbi években folyamatos harcot vívtam a kilóimmal. Borzasztó egyszerű volt felszedni őket, leadni annál nehezebb. De a terhességem előtt már egész sokat sikerült alakulnom és egész jól megbarátkoztam a tükörben látott látvánnyal.

Aztán kiderült, hogy babát várok és ez felborított mindent. Persze ezt egy percig sem bánom. :D

Az elején elég sokat küzdöttem a rosszullétekkel. És baromira élveztem, hogy kenyeret eszek meg csokit és mégsem növekszik a súlyom. Talán itt kaptam vérszemet... Élveztem, hogy végre bármit ehetek. Csak aztán ezt a jó szokást megtartottam a terhesség végéig. Holott a hányásnak búcsút intettem a terhesség körülbelül 14.hetében.

Így sikerült +19 kilóval a szülőszobára mennem.

Egyébként ez annyira nem is vágott földhöz, mint gondoltam. Tudtam, hogy majd újra felveszem a harcot magammal szemben, talán még több kitartással, mint korábban.

Azt mondják, hogy ha normál, problémamentes szülésed volt, akkor néhány héttel szülés után már el is kezdhetsz próbálkozni a sporttal. Szerencsére én ez a kategória voltam.

DE!

Olyan szinten zombi üzemmódban voltam, hogy még csak eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam. Csak arra vágytam, hogy aludhassak egy jót. A kajára szintén nem volt erőm igazán odafigyelni. Ha hajnali 3-kor etetés és altatás után éppen egy agyoncukrozott zabszeletet találtam, mint gyorsan megehető dolog, akkor azt ettem.

3 és fél hónapos volt a kisfiam, amikor elkezdett zavarni, hogy úgy nézek ki ahogy és akkor már volt annyi erőm, hogy végre belefogjak.

Az első "futás" olyan volt, mintha soha azelőtt nem csináltam volna. Tudtam, hogy amúgy is szépen lassan és fokozatosan kell, mert még a végén elmegy a tejem, megváltozik az íze és nem fog kelleni a kisbabámnak, stb., de ez akkor is hatalmas fejbekólintás volt, hogy az ember mennyire le tud épülni.

Így nem akartam megváltani a világot, fokozatosan haladtam. Heti kétszer jártam el futni és arra figyeltem, hogy mindig növeljem pár száz méterrel a távot. Nem volt egyszerű. Kicsit sem.

Hogy ne keressek kifogásokat és mindig eljárjak futni, kerestem magamnak egy kihívást. Most szombaton lesz először Magyarországon a CRAZY 5K nevű verseny Dunakeszin, ahol különféle felfújható akadályok vannak felállítva egy 5 km-es pályán. Gondoltam ez elég motiváció lesz nekem, így július végén beneveztem. :D

Egyébként tényleg annak bizonyult. Amikor megfordult a fejemben, hogy ma túl fáradt vagyok, ma nyűgösebb a kisfiam, ma nem süt a nap, ma fúj a szél és hasonlók, akkor eszembe jutott, hogy muszáj nyomnom, mert nagyon ciki lesz, ha féltávnál fel kell adnom a versenyt.

Amikor már megszoktam a heti 2 futást, akkor jött hozzá még egy TRX és így már azt gondolom, hogy jó úton vagyok ahhoz, hogy formába lendüljek. 

Persze ahhoz, hogy heti 3 alkalommal tudjak sportolni kell egy jó férj és egy segítőkész nagymama, mert nélkülük esélyem sem lenne eljárni.

Mindenkit csak biztatni tudok, aki újra kezdené vagy elkezdené, mert ez egyben kikapcsolódás is és feszültség levezetés is. És úgy gondolom, hogy mindkettőre szüksége van egy kisgyermekes anyukának. :-)