Terhesség, várandósság, áldott állapot, állapotosság és még sorolhatnám. Rengeteg szó van arra, hogy babát vár az ember. Túlzás lenne a teljes 40 hetet terhességnek nevezni, de az áldott állapot sem teljesen helytálló véleményem szerint.

Ha olvastátok a korábbi írásaimat, akkor tudhatjátok, hogy már a 9.hétben jártam, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk lesz. Ezt annyira nem is bántam, mert legalább nem paráztam annyit az első időkben... 
Elég sokat küzdöttem a reggeli rosszullétekkel, de a 14.hét körül búcsút intettem ezeknek is.

Úgy gondolom, hogy innen kezdődött az, amit én áldott állapotnak nevezhetek. Jól éreztem magam a bőrömben, újra volt energiám és nem kellett minden délután aludnom.
A 18.hét éreztem először megmozdulni Balázst a pocakomban (habár ekkor még nem tudtuk, hogy kisfiú lesz).
Mindig próbáltam elképzelni, hogy milyen érzés lesz majd, ha a kisbabánk mozog a hasamban, de az érzés minden képzeletet felülmúlt.
Imádtam a növekvő pocakomat és magát a tényt, hogy gyermekünk lesz. Erre vágytam már jó ideje.

Viszont olyan "parakismami" voltam, hogy az áprilisi lombikos időpontunkat, csak decemberben volt bátorságom lemondani, amikor már túl voltam a félidőn.

Márciusra vártuk Balázst, én december közepéig dolgoztam. Egyre nehezebb volt a növekvő pocakommal ücsörögni, de szerencsére kaptam könnyítést. Sokat segített még a kismama torna, főként az ott elsajátított légzéstechnikák. Jó kapaszkodók voltak a nagy napon. 

Úgy gondolom, hogy nekem karácsony után vált az áldott állapot terhességé. Kezdtem ezt azzal, hogy elkaptam egy hányós vírust és az utána levő héten pedig egy fickó nem tartotta be a STOP táblát és belémhajtott... 3 éjszakát töltöttem a kórházban megfigyelésen. Hát nem ez volt minden vágyam. Valahogy úgy képzeltem, hogy amikor már nem dolgozom, akkor otthon fogok tenni venni és kiélvezem ezeket a napokat/heteket.
Utána természetesen már szó sem lehetett kismama tornáról és muszáj volt kicsit jobban elnyugodnom a seggemen.

Az utolsó 2 hónap nagyon nehéz volt. Igazi kis bálnának éreztem magam, sokszor alig bírtam felkelni a kanapéról.  Szokták mondani, hogy még ilyenkor aludj sokat, mert utána már nem lesz rá lehetőséged. Én olyan szívesen aludtam volna... de a legtöbb éjszaka ébren voltam és próbáltam megkeresni azt a testhelyzetet, amiben esetleg tudnék aludni. Sajnos nem találtam. Ebben az időszakban már sokszor előfordult az is, hogy szó szerint fájt, ahogy a kisfiam mocorgott odabent.

Vártam már nagyon a márciust, hogy végre a kezembe foghassam és végre tudjak újra normálisan mozogni.
Ahogy az anyaság, már a terhesség sem csupa móka és kacagás. Vannak nehézségei, nem is kevés. És mégis egyben az egyik legcsodálatosabb időszak egy nő életében.